hirdetés
2009-10-09 , Írta: Zách DÁniel
Bookmark and Share

Valódi forradalmat indíthat el a motoriparban az alternatív hajtás előretörése. Az eddigi nagy gyártók nyomába korábban ismeretlen kicsik eredtek. Lássuk, kik ők és mit tudnak!

Az életképes
Évek óta vártunk egy olyan alternatív hajtású motorra vagy robogóra, amely nem egyszerűen jövőbe mutató és különleges, de még közlekedni is lehet vele. A mérce egyértelműen a hagyományos kanapérobogók tudásának átlaga volt, ezt kellett elérnie az amerikai Vectrix-nek, és a feladat sikerült is.

Vectrix elektromos robogó

A most még kissé drága VX-1 akár száz kilométert is megtehet egy feltöltéssel, épp olyan kényelmes, mint benzines kategóriatársai, így tulajdonosa fogcsikorgatás nélkül elmondhatja majd magáról, hogy tett valamit a környezetvédelemért. A gép egyelőre drága, de tesztünkön bizonyította létjogosultságát.

A terepmotor
A KTM is érzi a felelősségét a klímaváltozásban, ezért előállt saját villanyhajtású krosszgépével. A svájci konkurenciához hasonló koncepciót követve egy közel 40 Nm forgatónyomaték leadására képes villanymotort építettek egy hagyományos krosszgép vázába.

KTM elektromos cross motor

A kilencven kilogramm tömegű kísérleti szöcskére támaszkodva bizonygatták, hogy céljuk a gépet piacra dobni két éven belül és ezzel oldani meg az Európa szerte terepmotorosok ezreit foglalkoztató környezetvédelmi problémákat. A próbamodell már most képes negyven percen keresztül repíteni a rajta álló sportembert és a KTM potens mérnökeit ismerve ez még csak a kezdet.

A terep motor II.
Akár három órán át is tátva tarthatjuk a krosszpályák népének száját, ha a svájci Quantya három modellből álló elektromos terepmotor kollekciójának tagjait tesszük próbára.

Quantya EVO1 Strada elektromos cross motor

A százhuszonötös endurók méretéhez hasonló EVO1 Strada például 8,5 Kilowatt teljesítményre és hetvenes csúcssebességre képes, ami talán nem tűnik soknak, tapasztalataink szerint viszont a kissé késlekedő gázreakciók ellenére együtt ugrik a benzinesekkel, futómű elemei a célhoz méretezettek, viszont egyáltalán nem szennyezi a környezetet, és teljes csendben üzemel, így két érvet rögtön kihúz a környezetvédők listájáról.

A gázos
A német MIZU nem talált fel semmit, csupán már létező technológiákat házasított össze. Kísérleti gépük egy mezei Suzuki Bandit 1250-es melybe az autóknál már régóta ismert gázos átalakító készletet építettek. A kölni Intermoton bemutatott kísérleti példány eredeti benzintankjának helyén gáztartályt találunk, a forma és a méret is az eredeti, csupán egy biztonsági műanyagburkolat jelent eltérést.

Mizu Burgmann gázhajtású robogó

Aki ebben a megoldásban gondolkodik eldöntheti, hogy a földgáz mellett benzinnel is kíván-e közlekedni a jövőben, mert a MIZU vegyes üzemű verziója is menetkész, más kérdés, hogy mindezért háromezer-ötszáz Eurót kér a gyártó.

Címkék:  alternatív motorok , vectrix , quantya , zero x



Hr.Geiger
2010-01-29 16:47:08

Akkor gondolj egy targoncára !

FeR1
2009-11-29 23:15:16

Villanymotoroktól kíméljetek! NEm akarok még a motoron is a Combinóra gondolni!!!!

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! BEJELENTKEZÉS >

Kiadja a Media City Magyarország Kft. | 1053 Budapest, Kecskeméti u. 5. | Tel: 225-2390
MediaCity Magyarország Kft.
CHIP Online / Családi Lap / Digitális Fotó / Műszaki Magazin / IPM


Legnépszerűbb motorok: Honda CBR 125 R Aprilia RS 50 Yamaha YZF-R1 2009 Aprilia RS 125 Yamaha XT 660 Z Ténéré Aprilia SR 50 LC - 1997 Suzuki DL650 V-Strom Honda XL700V Transalp Honda CB600F Hornet 2005- Aprilia SR 50 DiTech Factory R Suzuki SV650 2003- Honda CBF 600 S 2008- Yamaha TDM850 1996- Yamaha Vmax 2009- Suzuki GSR 600 Yamaha YZF-R125 Suzuki GSX-R1000 K9 Yamaha XV535 Virago Kawasaki Ninja 250 R Suzuki GSX 1300 R Hayabusa 2008- Honda CBF500 Suzuki DR-Z 400 SM 2005 Honda CBR1000RR Fire Blade 2009 Yamaha XT1200Z Super Ténéré Kawasaki ER-6n Kawasaki Z750 2008 Honda VFR 800 2003- KTM 1190 RC8 R 2009 Honda VTX 1800 BMW R 1200 GS 2010 Suzuki GSX-R600 2006-2007 Kawasaki ZX-10R Triumph Tiger 1050 Moto Guzzi V7 Classic 2008 Honda CBF125 2009 BMW S 1000 RR 2010 Suzuki Intruder C 1800 R Yamaha XJ6 Diversion 2009 Honda Hornet 600 Kawasaki ER-6n 2009 Suzuki GSX-R 600 K8 MV Agusta F4 Derbi Senda DRD Pro SM / Enduro Yamaha SR125 1997- Honda CBR600RR 2005-2006 Yamaha XJ6 2009 Honda VTR250 2009 Kawasaki KLR650 / R Suzuki B-King KTM 990 Supermoto T 2009
És ezt olvasta már?Bezár